Magyar innováció a Suzuki gyárban

A jövő névjegye
2018. december 11.
Innováció és jótékonyság
2018. december 14.

A Bay Zoltán Kutatóközpont is részt vesz abban az innovációs projektben, amelynek célja a sorozatgyártás további technológiai fejlesztésének megalapozása, valamint a korszerűbb, hatékonyabb és minőségi fejlődést eredményező sorozatgyártási technológia bevezetése a Magyar Suzuki Zrt.-nél (MSC).

A japán autómárka 1991 óta van jelen a magyar piacon, a komáromi gyár a hazai fellegvárának tekinthető, a gyártó azonban nem a múltjából akar megélni, sokkal inkább a jövőbe tekint. A Bay Zoltán Kutatóközpont pedig 1993-ban nyitotta meg a kapuit, ma már négy, európai összehasonlításban is versenyképes kutatási telephellyel, közel hatmillió eurós éves bevétellel rendelkezik, továbbá nyolc szakterületen, 40 folyamatban lévő nemzetközi projektet tud felmutatni. Mintegy 120 alkalmazott kutatóból, fejlesztőmérnökből álló szakértői csapatra támaszkodik, amely több mint 200 vállalati partnerrel működik együtt.

A konzorcium a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Programban (Ginop), azon belül a Ginop-2.2.1-15 kódszámú, „K+F versenyképességi és kiválósági együttműködések” felhíváson jutott forráshoz. A projekt elszámolható összköltsége mintegy 5,31 milliárd forint, amelyből a vissza nem térítendő támogatás összege 2,59 milliárd, vagyis a támogatás intenzitása megközelíti a 49 százalékot.

A projekt fő célja a Magyar Suzuki Zrt., a beszállítói, valamint az egyetemek és kutatóhelyek közötti K+F+I együttműködés fejlesztése egy innovatív hálózat kialakításával, melynek révén magasabb hozzáadott értékű, új tudományos eredmények, piacképes termékek, szolgáltatások, technológiák, illetve ezek prototípusai jönnek létre.

A projekt fő K+F célkitűzése

A projekt K+F feladatainak központjában olyan, a forgalomba hozatalkor évekig korszerű, versenyképes, tesztelt Suzuki prototípus kifejlesztése áll, melynek fő jellemzői: könnyű súly, alacsony fogyasztás, kis környezetterhelés, biztonság, a felhasznált anyagok 95 százalékos újrahasznosíthatósága, jó minőség, minimális karbantartási és javítási igény, széleskörű kényelmi és egyéb szolgáltatások nyújtása a vezetőknek és az utasoknak.

Korszerűbb, hatékonyabb és minőségi fejlődést eredményező sorozatgyártási technológia bevezetése a hegesztő robotok hálózatba kapcsolásával és az MSC gyáron belüli, valamint a gyárat és a beszállítókat összekapcsoló logisztikai rendszerének hatékonyabbá tételével.

A sorozatgyártás további technológiai fejlesztésének megalapozása a lézerhegesztés bevezetésének előkészítésével, valamint új, a korábbiaknál jobb műszaki tulajdonságú, költségtakarékosságot biztosító, a személygépkocsik alkatrészeinek gyártásában alkalmazható polimer(ek) kifejlesztésével.

További részletek a közelmúltban megjelent A 100 legérdekesebb magyar innováció című kiadványban.

innoexpo.hu

Kapcsolódó cikkeink